Őszintén megmondom, sok újdonság sincs nagyon. De azért néha jó átolvasni ahogy kedvenc fejlesztőim kikapcsolódnak azzal hogy két órán keresztül lelkesen csapkodják a billentyűzetet kedvenc zenéjük miatt, meg mutogatják egymásnak. ^^
Ami újdonság... Na lássuk
A terepen ha szembe jön velünk egy játékos, nem csak szép négyzet jelöli őt (mint eddig) hanem mellé odacsúszik a neve is. Így egyértelmű lesz hogy ő játékos. Ha jól emlékszem eddig is volt ilyen opció, csak mintha újra átgondolva lenne, szépen ott van melette a kapcsolatunk is, és szépen elmozdul ha valamilyen hatás ér közbe minket a részéről. (belelógott az extra hudba)
Fésülgettek egyet a karakter kreáló képernyőn, most már nem végig a bolygót nézzük szép távolról, hanem kicsit eldöntve rázoomolva. Talán izgibb. ^^ Bónuszként olyan részletet mutatok a karakter generálásból... (Ami, NEM VÉGLEGES és) amit még nem látthattatok. (ICS részleg alatti útvonal választóhoz szép ikonok, jóság)


A képen még látható az új szkenner box, viszont nemtudom most hogy áll, annyi biztos hogy már működik a vázszkenner is, a raktér szkenner passzos.. viszont ilyen téren azért nem mutatnék előre képet, mert még bugos a gui, és még apró finomítások várhatóak a megjelenítésben is.
Illetve. Akkor most közös vízíóba csücsenjünk. ezt a képet megfog, átgondol. Növényeket szépen egységesít, itt ott sziklásít. Elképzel egy rakás decort, fémdarabokat, adótornyokat satöbbit. Itt ott apróbb bázisokat, futkározó védelmi robotokat, háttérben elszabadult robotok neszelnek. Perpetuum.
Árupiacunkon új gombot taperoltam meg, amely jelenleg még egy lelkes erroral válaszol, de a lelkes Ez a tárgy a közelben (vagy valami hasonló szellemes szófabrikációval) fog működni. Segítségével az adott tárgyra rákereshetünk a közeli bázisok raktár készletein is.
Hasonló érdekesség hogy immár teljesen homályba búrkolódzik a quest(megbízások) ablakunk, ami azt jelenti remélem hogy épp annyira sütögetik, hogy senki nem nyúlhat hozzá.
Mást hirtelen nemtaláltam, kellemes vasárnapot nektek! :)

Bocs hogy megzaklattalak csak hétvégén nem nagyon voltam semerre és ilyenkor előtörnek belőllem az indulatok :D
VálaszTörlésAmúgy ha kapok Béta Acc-ot és kelleni fog segítség ennek a blognak az írásához (ha már írtad hogy angol nyelvűt is akarsz indítani) akkor besegíthetek majd.
VálaszTörlésNincs gond, megy ez :) De egyébként sem történik mindig olyan sok dolog mint gondolnátok, a játék fejlesztés sosem az a kategória ahol hirtelen most lesz eszméletlen sok újdonság... Egy átlagos fejlesztői blog hetente, kéthetente frissül. Én meg szemezem az apróságokat is, meg bugfixekről is hírt adok, ezért tudok ennyit írni.
VálaszTörlés