2010. július 17., szombat

Hír összefoglaló az elmúlt hetekről

Sziasztok!

Megint tartozok itten fordítgatással. :( Lássunk egy gyors összefoglalót tehát, hogy milyen újdonságok kerültek be a játékba az elmúlt időszakban!

Jó pár felületet átrajzoltunk, hogy tetszetősebbek illetve könnyebben használhatóak legyenek. Pár elemet lekicsinyítettünk hogy kevesebb helyet foglaljon, de sort kerítettünk is a célzás közben láthatóság megoldására is. A tereptárgyak listán is foltoztunk egyet, mindenféle szűrési módszerrel próbáljuk segíteni a nagyobb csaták átláthatóságát.

Sikeresen elkészült a csapat bónusz rendszer, mindenféle hasznos dologra adva bónuszt. (távolra célzás, sebesség, akku töltés javulása stb.) Nemsokkal a rendszer átadása után még 2-3 új bónusz is elkészült, főleg ipari célzattal. Jelenleg összesen 13 csapatbónusz típus érhető el, melyből egyszerre legfeljebb három lehet egy játékoson.

Elkészült egy egész hosszú videó a megszervezett kalóz eseményről, meglehet azt is nézni. Reméljük hogy a közeljövőben tudunk szervezni még hasonló eseményeket.


Elkészült egy nagyon ügyes kis program az egyik játékosunktól! Segítségével áttekinthetitek a rendelkezésre álló fejlesztéseket, sőt kiszámolhatjátok hogy mennyi időt venne igénybe. A program nagyon jól működik, még beépítetten frissíti is magát ha esetleg változna valami a játékban. Fantasztikus munka, köszönjük Mark Zima! Letöltés itten.

2010. június 23., szerda

Effekt patch

Sziasztok!

Az utóbbi pár hónapban úgy tűnik sikerült végleges jellegűre faragnunk a játék főbb elemeit, így most sokkal több időnk van a játék egyensúllyal, grafikai simíttatásokkal és modellekkel foglalkozni.

Habár ezek a mostani frissítések koránt sem nagyok, mégis sok mindenre lehetnek hatással, mint ahogy a prototípusoknál a módosítgatás tette, vagy ahogy a teleport rendszer, és az extra támaszpontok letétele biztosít biztonságosabb/gyorsabb játékot számotokra. Úgy tűnik hogy sikerül időzítenünk is a frissítéseket: Igyekszünk időről időre valamilyen újdonsággal előállni. Így ismét elérkezett az idő számunkra egy új patch kiadásához!

A patch fő eleme az átgondolt effekt rendszer, amihez először is pár új grafikai felületet készítettünk, (például információ arról hogy hány effekt van éppen rajtad) de bevezettünk limitációt az effekt használatra, hogy kicsit helyre billentsük a fókuszált elektronikus hadviseléssel kapcsolatos problémákat.


Az új effekt rendszer számunkra is nagyon sok kihívást és újdonságot biztosít majd a közeljövőben: lehetőségünk lesz hamarosan befejezni a Csapat bónusz rendszert, és talán majd később időjárás/területi hatások létrehozásában is hasznos lesz.

Mivel csináltunk egy szép ciklus mutatót az effektekhez, úgy gondoltuk hogy épp itt az ideje hogy az általatok már sokszor kívánt fegyver/modul ciklus idő mutatót is elkészítsük.


Kalóz konvoj esemény

Nemrégiben értesített pár "kalóz" hogy bizony közösségi eseményt szerveznek, ahol a játékosok feladata egy kalózokból álló konvoj kulcstagjának leszerelése. (technikailag apró darabokra lövése) Feltétlenül ajánlott a részvétel, hiszen a sikeres akció Nehéz mech ajándékot takar, illetve a fejlesztők részéről biztos néhányan majd megfigyeljük az eseményt, biztosítva hogy minden elveszett robot visszakerül a gazdájához. További információk(angolul):
http://forums.perpetuum-online.com/topic/2221/pirate-convoy-event/

2010. június 17., csütörtök

Ismét egy új patch!

Ismételten sikerült kiraknunk egy új frissítést a játékhoz, lássuk a főbb elemeit:

  • Implementálásra került a biztosítás, mostantól a játékosok bebiztosíthatják robotjaikat, ezzel csökkentve az esetleg halál után fellépő anyagi problémákat.
  • Kissebb változás a gyártási rendszerben: mostantól csak prototype vagy standard modulból lehet elvégezni a visszafejtést.

Nagyon sok új játékossal gazdagodtunk az elmúlt időszakban, melynek következménye képp nagyon sok új cég nyílt a játékban. Amennyiben újjonc vagy a Perpetuum világában, nézz körül, biztos találsz magadnak egy olyan céget aki segít a fejlődésben, és anyagilag is támogat!

Aki esetleg régebb óta csak megfigyeli a béta haladását, most ismét bőven találhat magának érdekes dolgokat, és a közel jövőben is sok érdekes dologra számíthattok.

2010. június 6., vasárnap

2010. május 31., hétfő

Új patch, új játékosok!

Üdvözlet!

Immáron jó pár nap eltelt, mióta sikerült kiadnunk a legutóbbi frissítésünket a játékhoz, sok érdekes újdonságot hozva, mint például a támaszpontok, küldetések, vagy épp a gyors csereberélés lehetősége.

Azt hiszem elmondhatjuk hogy egyre jobb minőségi elvárások mellett adjuk ki a patcheket, és már alig kell utána javítani a dolgoknak. :)

Nos, szeretném köszönteni a sok új játékosunkat, akik nemrég csatlakoztak a bétához. Nagyon sok béta regisztrációt fogadtunk el az elmúlt napokban, így aki még nem került be a bétába annak is érdemes beletúrnia a leveles ládájába.

Van itt pár fontos dolog a megbízásokkal kapcsolatban, amelyeket tudtommal egyenlőre sehova nem írtunk le, úgyhogy mivel közérdekű információkról van szó, gyorsan megosztom veletek.
-Minden céghez rendelkeztek egy viszonnyal, amely folyamatosan növekszik ahogy küldetéseket csináltok. Minden küldetés bizalmassági szintekhez van kötve, először csak az 1-es bizalmassági küldetéseket láthatjátok. Hogy nagyobb szintbesorolású küldetést kaphassatok, feljebb kell tornászni az adott cégnél a viszonyt, küldetések elvégzésével. A választó vonal a különböző szintek között az egész számok, tehát ha a kettes bizalmassági szintet akarjuk elérni, 1.00-ás viszonyt kell kialakítanunk. Ha eléritek a 6.00-ás szintet, akkor elmondható, hogy a küldetésrendszer jelenlegi formája mellett, sikeresen befejeztétek az adott céghez tartozó küldetéseket. (nem lesz két perc :) )
-Rendelkezünk egy szabállyal is, amellyel megpróbáljuk megakadályozni hogy állandóan csak egy küldetést csináljatok. A szabály úgy hangozna, hogy csak akkor vehettek fel egy küldetést, ha az előző 10 elvégzett küldetésetek között nem szerepel háromszor.

Ezekkel kapcsolatban hamar változások várhatóak, így:
-A(feljebb említett) farmolási szabályt megváltoztatjuk, 3-ről 6-ra emeljük a limitet.
-A küldetés tárgyak hamarosan újrahasznosíthatóak lesznek, így ha véletlenül marad felesleg nálatok, az se fog kárba veszni.
-A küldetésekért járó viszony bónuszokat kicsit átfogom dolgozni, mivel jelenleg túl nagy különbségek vannak a küldetések által adott értékek között.

Ha feltornázzátok magatokat 1.00-ás viszonyig, lehet kalandozni a támaszpontokra, tovább küldetésért. :)

No, és végül, íme egy szép screenshot az ICS támaszpontról.


2010. május 12., szerda

További patch hírek

Eltelt egy újabb dolgos hét, sok kellemes újdonságot hozva magával :)
Direct Trade - Kereskedelem
Csak a bázison van lehetőség ilyen jellegű kereskedelemre, és csak akkor ha a célpartner is azonos bázison tartózkodik. Bármilyen jellegű javakat felkínálhatnak a játékosok egymásnak cserére, és természetesen pénz is gazdát cserélhet.

Tört számok a piacon
Nagyon sokan kértétek korábban főleg a nyersanyagok ára miatt, így eleget tettünk a kéréseiteknek. Bármilyen tört számot felkínálhattok a rendszernek egység árnak.

Támaszpont képek
Thelodica Támaszpont épület

Pelistal
Támaszpont épület


Még sok mindenen dolgozunk, a Nuimqol támaszpont épület munka alatt áll, és szeretnénk még egy-két nyalánksággal is végezni a következő patchig. Ha bármi érdekes információ rendelkezésmre áll, igyekszem majd megosztani veletek.

2010. május 5., szerda

Pár infó a követező patchről

Támaszpontok
Amint azt már tudhatjátok, a támaszpontok (kis bázisok) lesz a következő patch egyik fontos eleme. Limitált bázis funkciók mellett kivalló küldetés megbízó helyek lesznek ezek, biztosítanak majd javítási és felszerelési lehetőségeket, és talán mást is. Íme egy kép egy ilyen támaszpont belsejéből.

Új küldetések
Az új küldetés csomag úgymond "új szinteket" fog tartalmazni. Minden küldetésnek van egy vállalati viszony "ablaka", az az egy bizonyos viszony pontérték között kell a játékosnak tartoznia ahhoz, hogy az adott küldetést elérje. A különböző küldetéseket ilyen szintekbe tereljük, és ebből található meg az első szint eddig a játékban. A következő patch-el összesen 6ra fog emelkedni ezen szintek száma. (450 küldetés körüli érték lesz elérhető a játékban.)
A következő célok vannak a szemünk előtt:
  • Összesen 6 küldetés szint, könnyű robottól mech kategóriáig.
  • Minden küldetés szint mérhetően több időt igényel majd a teljesítésig.
  • Jobb jutalmak a magasabb szintű küldetéseken.
  • Nincs hosszú sétálgatás a küldetésekig: minden küldetést egy közelében levő támaszpont vagy bázis ad. (vannak kivételek)
Változások a küldetésekkel kapcsolatban:
  • Ahol eddig valamilyen kernelt kellett megszerezni, és leadni, a kernelek helyét egyedi területhez kötött küldetés tárgyak veszik át. (A kernelek továbbra is esni fognak)
  • Pénz mellett speciális lőszert is kapnak majd a játékosok a küldetések teljesítésekor (nem gyártható, de kifejezetten erős lőszerek)
  • Az adott frakcióhoz való viszonyod módosítja majd az adott frakció bázisan, támaszpontjain való üzemek hatékonyságát.
Új küldetések:
  • Katonai támogatást igénylő ipari küldetések.
  • Felderítő küldetések, amelyekben egy apróbb területről kell magas szintű ellenfeleket tűz alá venni.
Prototípus változás
A jövőben ha prototípust készít a játékos, egy speciális tárgyat kap majd készhez. Gyakorlatilag létrehoztunk minden tárgynak egy speciális, prototípus verziót, amely jobb tulajdonságokkal bír mint a sima verzió. Tehát ha egy nevesített lézert akarunk prototípus gyártásra küldeni, akkor annak a prototípusát kapjuk majd meg. A prototípusok jobb értékekkel rendelkeznek mint társaik, illetve fontos megjegyezni, hogy természetesen továbbra is lehet majd nem prototípus tárgyakból visszafejtést (reverse engineering) végezni, viszont a prototípusok visszafejtve jobb hatékonyságot kínálnak, alacsonyabb dekóder szint mellett. Így a prototípus gyártás mind ipari, mind katonai szempontból érdekes tárgy lehet.
Utólagos elnézéseteket kérem, amiért meglehetősen későn sikerült időt szánnom a cikk magyar fordítására. :(